Leendő elsősök
Névnap
Látogatók
A Neumann János Általános Iskola gyermeknapján testvérvárosuk, Ipolybalog is részt vett. Nagy erőfeszítésekbe került, hogy találjanak egy testvériskolát az Erdőkertesi Iskolának.
A korlátozott anyagi lehetőségek miatt 100 km-es körzetben gondolkodtak, ahová még könnyű eljutni, így végül a szlovák területen levő Ipolybalogra esett választásuk. Remélhetőleg a 2 iskola között szoros kapcsolat fog kialakulni és ezentúl a kiemelkedő tanulmányi eredménnyel végzők nem Budapestre utazhatnak majd, hanem Ipolybalogra, ahol megismerhetik a szlovák területen élő magyarokat.
Mottó
„Az iskola dolga,
hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni,
hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat,
hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére
és az alkotás izgalmára,
hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk,
és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni.”

(Szent-Györgyi Albert)